Ma épp a stúdióba mentem be amikor azt mondták nekem; "ma lesz egy fotósorozatod egy kisgyerekkel", aminek nagyon örültem ~ nagyon szeretem a kisgyerekeket. Még nem képesek teljesen egyedül csinálni semmit, vagy egyedül mászkálni, és ez teszi őket hihetetlenül aranyossá. Annyira imádom őket, hogy egyszer egy napra szivesen kipróbálnám milyen bébiszitternek lenni. Tehát ma, csináltunk egy fotósorozatot egy kisfiúval. Az egyik alkalmazottnak a gyereke, de pont ugyan annyi idős, és még a neve is ugyan az mint az unokaöcsémnek. Furcsa egybeesés, nem? És ez csak még jobban felvitte az aranyosságát! És a fotósorozat helyszínén fogtuk egymás kezét, meg ilyenek. Ez olyan.... elég félénk volt, és nem is igazán tudott megnyílni felém.
Hozzá képest az unokaöcsém... Egyáltalán nem fáradt ki, nagyon aktív. Reggel 4-5 fele mikor jött át hozzám játszani azt mondogatja hogy "Keichan, kelj feeel~~" aztán odajött hozzám, és mondta hogy "Gyuu chu~" (ölelés és puszi). És a puszi, természetesen a számra. Körülbelül 7-8ig szoktam aludni, úgyhogy ilyenkor még nagyon fáradt vagyok. Úgyhogy nemis igazán tudok még felkelni. De amikor van időm mindig elegyünk játékokat vásárolni, vagy ruhákat nézegetni és vásárolnii. A "Mini Koyama Terv" akcióban~~~ (nevet) 
Hallottatok már Shigétől vagy Tegoshitól valamit a szeptemberi Hawaii utunkról? (Mondják neki, hogy "Igen, hallottam. És azt is, hogy Koyama angoltudása szörnyű.") Figyelj, mindenki ezt mondja nem? De valamiért hármunk közül akinek a legjobb kommunikációs képessége van, az én vagyok! Amennyit Tegoshi és Shige tanul, nem tudnak semmit angolul, még megfelelő nyelvtanuk sincs, és mindig csak a fejükben gondolják ki hogy mit akarnak mondani. ( gondolom aztán mondani mégsem merik ) Én voltam az egyetlen aki gondolta hogy valamit talán kezdeni kéne, akár testbeszéddel vagy a bátorságommal. Többet beszéltem a helyiekkel mint a srácokkal... De az angol tudásom mellett mondanom kell még valamit. Én voltam aki Tegoshi és Shige útlevelét intézte! A repülőtéren én mondtam hogy "igen, erre kell hazamenni", és én adtam oda a repülőtéri belépőjüket is, és én voltam aki mondta nekik az ellenőrző helynél, hogy "nos, le kell venni a cipőtöket is~". Kicsit úgy éreztem magam mintha a menedzserük lettem volna. Olyan sok mindent tettem értük, és Tegoshi meg Shige mégsem vette észre hogy milyen értékes vagyok. (lol) Mekkora csalódás. (nevet)
kredit: lifeisgoodtrans